Sajókazán jártunk szombaton. Én Zsuzsiák kocsijában utaztam odafelé hárman hol angolul, hol magyarul beszélgettünk. Egy kedves orosz lány volt az útitársunk, aki Amerikában, New Yorkban él. Közel három óra út után szálltunk ki Sajókazán. Kedvesen fogadtak, finom ebédet kaptunk. Ezután sétáltunk a faluban, később találkoztunk a helyi romákkal, helybeliekkel és az asszonygyülekezet tagjaival. Velük szerveztünk közös beszélgetést egymás megismerése, közös céljaink feltérképezése és a későbbi együttműködés lehetősége témákban.

A két csoport hamar megtalálta a közös hangot hiába a közel kétszáz kilométeres távolság, az emberi érzések és közös problémák összekötnek minket. Kezet nyújtottunk egymásnak két lelkes hölggyel a roma asszonygyülekezetből a közös megbeszélésen, ragyogott a szemük amikor lovári cigány nyelven szóltam hozzájuk és értettem, amit válaszoltak. Jó volt átélni, hogy emberek között van út lélektől lélekig, ha nyitott szívvel közelítünk egymás felé.

Visszafelé az úton Vojtonovszki Bálint kocsijában utaztam és mivel picit fáradt voltam csak bóbiskoltam a hátsó ülésen. Sajókazán újabb élményekkel gazdagodtam és maradandó emlék marad az életemben.

2009. október 17.                                                                                    Csepregi László Iván

A Város Mindenkié Csoport tagjai egy szombati nap elhatározták, hogy ellátogatnak Sajókazára, ahol az egyik csoporttársunk él s szimpatizánsaink. Az időjárás szerencsére megjavult, nem úgy, mint a vonat, amivel elindultunk a csoporttársammal. De szerencsére jött a felmentő sereg, akik kocsival indultak s összeszedtek minket is, így szerencsésen lejutottunk a kb. 3400 fős településre. A kis településen nagyon nagy a szegénység s sajnos a diszkrimináció, hisz az ott élő emberek nagyon nagy százaléka cigány.

A községben élő hölgyek létrehoztak egy asszonygyűlést, melynek neve Segítőkéz Asszonygyülekezet. Csináltak egy asszonykórust, ami fellép 2009. november 12-én Budapesten. Színházi darabot is játszik mely 2009. december 10-12-én lesz látható Budapesten. Az asszonygyűlés fogadott minket szeretettel, s nagyon nagy élmény volt együtt beszélgetni velük, mert kiderült, hogy náluk is a legnagyobb gond az, hogy társadalmi kirekedtségben élnek, mivel a társadalom azt gondolja, hogy nem tesznek semmit magukért. Holott, ez nem is igaz, hisz mióta meg alakultak 1 éve azóta elérték, hogy lett kővel leszórt út, így a gyerekeknek nem kell sárban eljutni az iskolához. Többek között adomány gyűjtöttek, így gyönyörűen kifestettek belőle 19 házat. Ültettek virágokat is, s létrehoztak egy úgynevezett jelzőrendszer szolgálatot, amely abból áll, ha egy tanköteles gyermek nem megy be az iskolába a szolgálatos anyuka megy s meg kérdi mi történt.