A Város Mindenkié 2014 májusában értesült a sajtóból a X. kerületi Noszlopy utcai telep szanálásának terveiről (ami egyébként közel két évtizedre nyúlik vissza), amelynek kapcsán több család az elhelyezés nélküli kilakoltatás veszélyébe került. A Város Mindenkié felkereste az érintetteket, akikkel azóta többször beszéltünk egyénileg és csoportosan is. Álláspontunk szerint a megfelelő elhelyezés nélküli kilakoltatás embertelen gyakorlat, ami hatalmas károkat okoz a társadalomnak. Ha egy család az utcára kerül, a szülők nagy eséllyel hajléktalanszállóra kerülnek, a gyermekek pedig állami gondoskodásba. Mindez sokkal többe kerül anyagilag és erkölcsileg is, mintha a családoknak megfelelő lakhatást biztosítanának.
2014.06.07. 06:00 • 4 komment Címkék: kőbánya kilakoltatás lakhatásTalálkozó a Régiók Bizottsága magyar delegációjának elnökével
A Régiók Bizottsága (Committee of Regions – CoR) az Európai Unió intézménye, tagjai helyi (városi, megyei, stb.) választott képviselők lehetnek. A tagállamok kormányai az ország lakosságával arányosan delegálhatnak tagokat a testületbe. A Régiók Bizottsága az Európai Bizottság tanácsadó szerve; a brüsszeli döntéshozatalban a regionális és helyi érdekek megjelenítésére hivatott.
2014.05.20. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: európai unió nemzetközi lakhatásA hajléktalan emberek lakásba költöztetése működőképes modell
A Habitat for Humanity Magyarország, A Város Mindenkié csoport és a Kőbányai Önkormányzat közös sajtóközleménye. Az elmúlt egy év tapasztalatai bebizonyították, hogy Magyarországon is sikeres lehet egy olyan program, mely az utcán élő embereket azonnal lakáshoz segíti − hangzott el 2014. április 28-án A Város Mindenkié, a Habitat for Humanity Magyarország és a Kőbányai Önkormányzat közös sajtótájékoztatóján a X. kerületi Polgármesteri Hivatalban, ahol a hazánkban kísérletként indult „Elsőként Lakhatást” típusú programokban elért sikereikről számoltak be a felszólalók. A sajtótájékoztatót egy önkormányzati szakemberek számára rendezett zártkörű tájékoztató fórum előzte meg a programok eddigi eredményeiről.
2014.04.28. 15:07 • Szólj hozzá! Címkék: megoldás kőbánya lakhatás habitat for humanity elsőként lakhatásA Város Mindenkié 12 pontja
1. A kriminalizáció eltörlése
Töröljék el az életvitelszerű közterületen tartózkodásra vonatkozó szabálysértési tényállást és helyezzék hatályon kívül a „hajléktalanmentes zónákat” kijelölő helyi rendeleteket. Az Alaptörvényből távolítsák el a hajléktalan emberek üldözését lehetővé tevő paragrafust.
2. A lakhatás alapvető jog
Az Országgyűlés foglalja törvénybe a kikényszeríthető lakhatáshoz való jogot, és határozza meg a törvény végrehajtásának konkrét feltételeit, a felelősségi köröket és az ehhez kapcsolódó határidőket. A törvény jelölje meg azokat a társadalmi csoportokat, amelyek esetében a törvényt először be kell vezetni (pl. gyermekes családok, idősek, betegek, fogyatékkal élők), és a többi társadalmi csoport fokozatos bevonásának ütemét is.
3. Az elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalma
2014.04.06. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: választások megoldás lakhatásFidesz: szegényellenesség és kriminalizáció
Sajnos a Fidesz-KDNP nem vette a fáradtságot, hogy programot dolgozzon ki az április 6-i országgyűlési választásokra, Orbán Viktor pedig így foglalta össze a Fidesz ambícióit a következő négy évre: „Folytatjuk!” Mivel A Város Mindenkié 2009 augusztusában alakult, és a Fidesz 2010 tavaszán jutott hatalomra, így csoportunk közvetlenül követte végig a párt elmúlt négyéves hajléktalanügyi- és lakáspolitikáját. Az alábbiakban – program hiányában – ezt a tevékenységet értékeljük nagyon röviden. A Fidesz megközelítésének öt olyan elemét emeljük ki, amelyek már eddig is nagyon megkeserítették a hajléktalan és (lakás)szegénységben élő emberek életét, folytatásuk pedig katasztrofális körülményekkel járhat.
2014.04.05. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: választások lakhatás választás 2014 életvitelszerű lakhatás közterületenLiberálisok: Öngondoskodás és néma csönd
A szintén az ellenzéki összefogásban résztvevő Liberálisok rövid választási programja egyáltalán nem foglalkozik lakhatási problémákkal vagy a hajléktalansággal. A szegénység kapcsán szintén semmitmondó, és érthetetlen módon szinte semmilyen érdemi javaslatot nem fogalmaz meg a szegénység csökkentésére. Ezért ennek a témának a mélyebb elemzésébe nem is fogunk bele.
2014.04.01. 08:57 • Szólj hozzá! Címkék: választások lakhatás választás 2014Lakhatási szegénység és (hiányzó) lakáspolitika Magyarországon
A közelmúltban nagy figyelmet kapott Magyarországon a lakhatás ügye. Ehhez egyrészt a ugrásszerűen megnőtt kamatú devizahitelek okozta súlyos nehézségek, másrészt a hajléktalan emberek egyre durvább, immár felvállalt közpolitikává váló kriminalizációja vezetett. A magyar kormány azonban az erősödő nyomás ellenére sem tett mindezidáig érdemi lépéseket a felszínre kerülő problémák tényleges orvoslása irányában. A magyar lakáspolitikai intézményrendszer súlyos elégtelenségeket mutat, így nem képes mérsékelni a lakhatási szegénységet.
2014.02.09. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: média megoldás lakhatásLakhatási szegénység és devizahitel
2013. november 6-án Jelinek Csaba, a CEU hallgatója tartott előadást A Város Mindenkié tagjainak a devizahitelezésről és a lakáshitelesek mozgalmairól Magyarországon. Mint az előadásból kiderült, a devizahitelezés kiinduló alapja az volt, hogy a külföldi anyabankok valutában adtak pénzt a magyarországi leányvállalatoknak, amelyek viszont az itthoni ügyfeleknek forintban adták a hitelt az autó vagy lakásvásárlásra. Bár a hitelek nagy része is eleve lakásvásárlásra szólt, a más jellegű hitelek jelzálogát is igen gyakran terhelték a lakásra. Jelenleg kb. 7-800 ezer háztartásról van szó, amelyek devizahitelt vettek fel.
2013.11.29. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: lakhatásKözmeghallgatás a Városházán - beszámoló
Lakatosné Jutkával, A Város Mindenkié hajléktalan aktivistájával a csoport képviseletében mi vettünk részt a Fővárosi Önkormányzat közmeghallgatására. A testület a közmeghallgatást remek érzékkel annak napnak az estéjére tette, amikor a közgyűlés A Város Mindenkié tiltakozó akciója ellenére is megszavazta a közterületek életvitelszerű használatát tiltó rendelkezést. Természetesen a csoportunk többek között ebben a témában is szeretett volna kérdéseket feltenni a főpolgármesternek. Mivel a kérdéseket előre le kellett adni írásban a közmeghallgatáson való részvételhez, mi az alábbiakkal készültünk:
2013.11.25. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló főváros érdekvédelem lakhatás életvitelszerű lakhatás közterületen