A Kőbányai Önkormányzat képviselőivel 2013. március 7-én találkoztunk a X. kerületi Gyógyszergyári úti kunyhólakók elhelyezésével kapcsolatban, akiket korábban a Fővárosi Önkormányzat otthonuk eldózerolásával fenyegetett. Az érintettekkel a következőket szerették volna kérni az önkormányzattól: vagy maradhassanak ott ahol most állnak a kunyhók (cserébe a szemétszedésért és a terület rendben tartásáért), vagy jelöljenek ki számukra egy önkormányzati zárt telket, ahol nyugodtan tudnak élni, vagy kaphassanak egy önkormányzati szociális bérlakást, amely tartósan megoldaná a helyzetüket.
2013.03.26. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló kőbánya érdekvédelem gyógyszergyári út kunyhóbontásBeszédmondó képzés a Krétakörrel - beszámoló
Nagyon vártuk már a beszédmondó képzést, végre volt időpont is, így 2013. február 16-án reggel 9 órára odamentünk a Krétakör bázisára, ahol Gulyás Marciék nagy szeretettel vártak minket, AVM-eseket.
Három Krétakörös lány engedett be minket, és rögtön neki is álltak teát, kávét és reggelit készíteni nekünk, amit meg is köszöntünk nekik sok szeretettel. Majd megérkezett Marci is, és elkezdődött a képzés.
2013.03.19. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló avm akadémiaZsaru-figyelő tréning New Yorkban
2013. február 12-én részt vettem a Kelet-Harlemi Justice Committe által szervezett ún. Cop Watch, szó szerinti fordításban „zsaru-figyelő” tréningen. A Cop Watch lényege, hogy az állampolgárok alapvető jogaikkal élve biztosítják, hogy a rendőrök jogszerűen járjanak el azokkal az járókelőkkel, akikkel kapcsolatban kerülnek, pl. igazoltatás vagy más okból. A Cop Watch kialakulásának fő oka, hogy a New York-i rendőrök sokszor igen erőszakosak és visszaélnek a hatalmukkal az állampolgárokkal szemben. A Cop Watch egy alulról szerveződő állampolgári kontroll a rendőrség munkája felett. New York számos negyedében sok szervezet végez ilyen tevékenységet, és a hosszú távú cél, hogy minél több ember tanulja meg ennek a módszertannak az alapjait, hogy mind saját magát, mind másokat meg tudjon védeni a hatalom túlkapásaitól – az utcán és az élet minden területén.
2013.02.26. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló rendőrség diszkrimináció nemzetközi képzés Egyesült ÁllamokEbéd a Szent István Gimnáziumban
Hajléktalan társaimmal már évek óta járjuk az ország iskoláit az „Első kézből a hajléktalanságról” nevezetű előadással. 2012 novemberében jutottunk el a budapesti Szent István Gimnáziumba, ahol majdnem száz diáknak és tanárnak beszéltünk az életünkről és játszottuk el a szituációs társasjátékot, melyben tíz diák a saját bőrén érezhette meg egy játék keretében a hajléktalanság nehézségeit.
2013.02.22. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló rendhagyó osztályfőnöki óra„Első kézből a hajléktalanságról” - iskolai program 2012
A rendhagyó osztályfőnöki óra lényege egy interaktív beszélgetés a hajléktalan emberek életéről közvetlenül az érintettekkel. A hajléktalanság általános helyzetét szociális szakemberek vagy aktivisták vázolják fel saját tapasztalataikon keresztül. A legérdekesebb azonban az a szituációs játék, melybe akár 10 diákot is be tudunk vonni aktívan. Ekkor saját bőrükön érezhetik meg a játékosok a hajléktalanság nehézségeit.
2013.01.27. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló rendhagyó osztályfőnöki óraNe csak nézz, láss is! - beszámoló a szemüvegosztásról
A Város Mindenki szemüvegkampánya keretében eddig két alkalommal juttattunk hajléktalan embereket a számukra megfelelő szemüveghez. 2013. január 12-én újabb szemvizsgálattal egybekötött osztásra került sor, melyet a Könyves Kálmán körúti BMSzKI nappali melegedőben szerveztünk. Ez alkalommal újra sikerült ötven darab szemüveget kiosztani. A szemüvegosztást a helyszínen teljes mértékben az AVM hajléktalan aktivistái bonyolították le.
2013.01.24. 06:00 • 2 komment Címkék: beszámoló köszönet szemüvegHarminc, a lakhatáshoz való jogért küzdő aktivistát vittek el a rendőrök
2013. január19-én hajléktalan aktivisták és szövetségeseik elfoglaltak egy VII. kerületi üres épületet a Csányi utcában. A házfoglalók rendészeti eszközök és tömegszállók helyett kiterjedt szociális bérlakásrendszert és a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalását és érvényesítését követelték. A házfoglalókat előállították a VII. kerületi Rendőrkapitányságra és a Gyorskocsi utcába - feltételezhetően - jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés miatt. Előreláthatóan minimum 8 órát töltenek fogdán.
2013.01.19. 21:36 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló polgári engedetlenség élőlánc házfoglalás lakhatás üres házakTalálkozás a Social Action Exchange résztvevőivel - beszámoló
Körülbelül 10 New York-i, izraeli és magyar fiatal, nagyrészt egyetemisták előtt mutatkoztunk be 2013 január 7-én a Müsziben a Social Action Exchange keretében. Két magyar résztvevő váltva tolmácsolt.
2013.01.13. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló beszélgetésAz AVM hetedik elvonulása - beszámoló
Elindultunk!
A Város Mindenkiétől már megszokott pontossággal. A várakozás közben már az is kiderül, hogy honnan jött a szerelvény, és milyen bonyolult módon csatlakoztatták rá azt a vagont, amelyben ültünk. Természetesen a reggeli álmos hangulat sem maradhatott el, és csak Csaba az, aki képes arra, hogy vicceket meséljen két és fél órán keresztül, de nagy sikere volt.
2013.01.11. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: közösség beszámoló elvonulásSzociális bérlakásból átmeneti szállóra
Ibolyával és Tiborral, egy 70 év feletti nyugdíjas házaspárral a harmadik Szociális Bérlők Fórumán találkoztunk először. Sajnos akkor már nem voltak szociális bérlők, a XV. Kerületi önkormányzat cége a Palota Holding néhány héttel korábban lakoltatta ki őket közműhátralék miatt. Akkor egy lépcsőházban laktak, később onnan át kellett költözniük egy trafóház alá.
2013.01.08. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló kilakoltatás lakhatás