A nyíregyházi tervezett kilakoltatási hullám ellen szervezett tüntetést egy helyi civil szervezet (Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete), miután 5 kilakoltatás már megvalósult, és továbbiak vannak kilátásban a moratórium előtt. A demonstráción aktivistánk, Lakatosné Jutka képviselte csoportunkat, alább olvashatjátok az ott elhangzott beszédét.
Sziasztok!
Lakatosné, Jutka vagyok, Budapestről jöttem A Város Mindenkié hajléktalan aktivistájaként. Azért vagyok ma itt, mert döbbenten állok a helyi kilakoltatási hullám előtt. Azért vagyok ma itt, mert felháborít az a hatalmi eljárás, ami itt folyik. Azért vagyok ma itt, mert A Város Mindenkié csoport nevében TILTAKOZOM azon kilakoltatás ellen, amit a mai hatalom a legszegényebb polgárok ellen gyakorol.
Olyan országban élünk, ahol az emberi jogokat a mai hatalom sárba tapossa, saját maguk által hozott törvényeket megszegi, hazugok, korruptok a szegénységben élő választó polgáraik kárára, intézkedéseikkel növelik a hajléktalanságba kerülő emberek létszámát.
Olyan hazánk van, ahol a döntéshozók, megválasztott vezetők nem hajlandók törvénybe iktatni az legalapvetőbb, a LAKHATÁSHOZ VALÓ JOGOT! Azt a jogot, mely minden embernek, minden állampolgárnak biztonságot jelent, mert biztonságos lakhatás nélkül nincs emberhez méltó élet, egészség, munka, szociális biztonság!
Azért vagyok ma itt aktivista társammal, hogy meghallja a döntéshozó testület, hogy EMBERTELEN az az eljárás, amit a MORATÓRIUM ELŐTT, tél beállta előtt gyakorol.
Szomorúan vesszük tudomásul, hogy a valós segítség helyett, az adósságkezelés megsegítése helyett kilakoltatással fenyegetnek családokat. Szomorúan vesszük tudomásul, hogy családokat szakítanak szét, gyermekeket emelnek ki a családokból, MIKÖZBEN A GYERMEKJOGI TÖRVÉNY KIMONDJA, hogy szegénység, hajléktalanság miatt gyermeket családból kiemelni N E M LEHET! és a szülőket, felnőtteket kényszerítenek bele a hajléktalanságba.
TILTAKOZUNK A GYERMEKES CSALÁDOK ELHELYEZÉS NÉLKÜLI KILAKOLTATÁSA ELLEN, TILTAKOZUNK A VALÓS SEGÍTSÉG HELYETTI MINDENNEMŰ KILAKOLTATÁS ELLEN!
Azért vagyok ma itt, hogy a mindenkori döntéshozók hallják meg a hangunkat, üzenetünket! Akkor élhető és igazságos egy ország, ha minden polgára egyenlő! Bőrszín, élethelyzet ellenére. Akkor van demokrácia, ha a szegényeinket nem hagyjuk magukra, hanem szükség szerűen segítjük, ha lehetőséget adunk az emberi méltóságukhoz, biztonságos megélhetésükhöz. Akkor beszélhetünk demokratikus Magyarországról, ha minden polgára egyenlő, és nem azoknak jut a törvénykezési „jóból”, akinek már amúgy is van!
KÖVETELJÜK, HOGY FEJEZZÉK BE A KILAKOLTATÁSOKAT, VEZESSÉK BE, TÁRGYALJANAK AZ ÉRINTETTEKKEL AZ ADÓSSÁGKEZELÉS LEHETŐSÉGÉRŐL, VEZESSÉK VISSZA A CSALÁDOK MEGSEGÍTÉSÉRE A LAKHATÁSI TÁMOGATÁS INTÉZMÉNYÉT!
Azért vagyok ma itt, hogy a budapesti A Város Mindenkié csoport üzenetét tolmácsoljam, szolidaritásunkról , együttérzésünkről, hogy tudjátok, hogy:
VELETEK VAGYUNK! ÉS MINDENKOR KIÁLLUNK EMBERI JOGAITOK MELLETT!
Köszönöm.