Július 4-én hajnalban elhunyt Kovács Gábor Tamás barátunk, aktivista társunk. A Város Mindenkié hajléktalan emberek érdekvédelmi csoportjának a kezdetektől fogva olyan tagja volt, aki 10 éven át közös munkát, közös harcot vállalt fel saját maga nehéz élethelyzete mellett is az elesettekért, a rászorulókért, a társaiért.  Büszkék vagyunk rá és hálásak vagyunk azért a sok támogatásért és szeretetért, amit kaptunk tőle.

Kovács Gábor Tamás egy hős volt, egy igazi humanista, aki hatalmas elköteleződéssel küzdött a társadalmi igazságtalanságok ellen, másokért; és ugyanazzal az elszántsággal tanult, olvasott és művelte magát.

Olyan ember volt, akiben mélyen élt az életszeretet, aki néha maró, de mindig őszinte meglátással mondott véleményt, akiben ott volt az örökké tanulni vágyás, a magányos, de közben mélyen közösségi szellem, az alázat és a büszkeség. Olyan ember volt, aki a képeit és a háromszavas emailjeit egyaránt felvállalta; azért járt fotós tanfolyamra, mert érdekelte és szerette, úszott akkor, amikor adományt gyűjtöttek, hogy rászoruló gyerekeket taníthassanak fotózni, tüntetett és fotózott számtalanszor, megörökítve az igazságért küzdő aktivistákat.

Kovács Gábor egy vén Mackó volt. Brummogott, de soha nem harapott. Aztán rövid időn belül brummogása szelídségbe csapott át. Kovács Gábor - ha indián lett volna - biztosan a „Vén Medve” nevet kapta volna. Mert egy igazságszerető vén medve volt. És volt Télapó is.

Ezer arcát mutatta meg nekünk, a szabadságszeretete és életigenlése példaértékű volt és marad emlékeinkben.

Kedves Gt!  

Mi nem búcsúzunk!   Te voltál az örökös túlélő! Mostanra elfáradtál, feladtad, de hiába szöktél meg, még mindig dolgod van.  Lóbázd csak nyugodtan a lábad egy bárányfelhő szélén, de kérünk, kövess minket utunkon tovább, vigyázz ránk!

Hiányzol nekünk nagyon és soha nem felejtünk!

                                               A Város Mindenkié csoport tagjai és barátaid

Lakatosné Jutka írása