Hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1957 óta élek a kerületben, egy éve nyugdíjasként. Ha mindennapi sétám elhúzódik, vagy a szükség úgy hozza a Margit körúti kormányhivatal WC-jébe járok. Ma is így tettem. Láttam, hogy a mosdó ajtajára ki van írva, hogy csak ügyfelek vehetik igénybe. Meglepődtem, de bementem és elintéztem a dolgom. Megkönnyebbülve kijöttem. Ekkor elém állt az egyik biztonsági őr – kettő van, lesz több is? – és megkérdezte, hogy ügyet intézek-e? A valóságnak megfelelően mondtam, hogy igen, a vízügyeimet. Azt mondta, hogy csak az ügyfelek mehetnek a mosdóba. Mondtam, hogy szerintem bárki.
Minden nap megyek erre, de nem emlékszem, hogy az WC-re várók sora az utcára kígyózott volna.
Mi az oka, hogy egy közintézmény WC-jébe nem mehet be bárki? Remélem, nem jönnek azzal, hogy ugye a hajléktalanok. Nekik lenne a legnagyobb szükségük rá.
Még egy. 2017-ben többször intéztem ezt-azt a Margit körúton. Viszont nem mindig mentem WC-re. Ilyenkor mi a helyzet? Felhasználhatom később a kihagyott lehetőséget?
Ez az egész egy apró dolog, de rontja az emberek közérzetét. Szükség van rá?
Tamási Zoltán
Tisztelt Tamási Zoltán Úr!
Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) mellékhelyiségének használatával kapcsolatos e-mailjére válaszolva az alábbiakról tájékoztatom:
A Hivatal valóban közintézmény, nem pedig köz(nyilvános)WC. A Hivatal hatáskörébe tartozó feladatok között nem szerepel a mellékhelyiség használatának biztosítása "bárki" számára.
Természetesen a hivatali ügyeiket intéző ügyfelek igénybe vehetik a Hivatal mellékhelyiségét, amennyiben itt tartózkodásuk alatt erre szükségük van. Ezzel az utolsó kérdését is megválaszoltnak tekintem.
Tisztelettel:
dr. Róka Sándor
hivatalvezető megbízásából: dr. Nagy Katalin osztályvezető
Tisztelt Dr. Nagy Katalin!
Bár az utolsó kérdésemet is megválaszoltnak tekinti, valójában nem válaszolt rá. Megismétlem. Szükség van-e arra, hogy rontsák az emberek közérzetét?
Nekem ez az egész a hivatal packázásának tűnik. A baljóslatú aláírás a mellékelt képen: HIVATAL. Arra sem válaszolt, hogy miért nem lehet az utcáról WC-re menni? Napi 10-15 WC-re járó emberrel több milyen gondot okozhat? A HIVATAL hatáskörébe tartózó listán szerepel, hogy nem biztosítják a mellékhelyiség használatát bárki számára? Tudja, amit nem tiltanak, azt szabad... Vegyék fel a tiltást a listára, ez így nem szabályos.
Érdekes, hogy két köztisztviselő mennyire máshogy gondolkozik. A jegyző ugyanis velem értett egyet és azt írta, hogy egy közintézménynek ilyen módon is az emberek rendelkezésére kell állnia.
Biztos olvasott már róla, hogy Amerikában ha nagy meleg van, megnyitják a légkondicionált közintézményeket, bankokat bárki előtt.
Micsoda rettenet!
Üdv. T. Z.
CSATLAKOZZ A KÖZVÉCÉKET BUDAPESTRE! KAMPÁNYHOZ!
ÍRD ALÁ A PETÍCIÓT! >>>
Kövesd a Facebook oldalunkat: https://www.facebook.com/kozveceketbudapestre/
Ha szeretnél velünk aláírást gyűjteni vagy tevőlegesen is bekapcsolódni a kampányba, írj emailt ide: avarosmindenkie@gmail.com
Segíts, hogy minél több emberhez eljusson a kezdeményezésünk! Oszd meg a petíciót a Facebookon, posztold csoportokban és levelezőlistákon!
Töltsd le a petíciót, gyűjts rá aláírásokat és add le a találkozási pontunkon (minden pénteken 15-17h Blaha Lujza tér) vagy küldd el nekünk postán! (postacím: A Város Mindenkié, Budapest 1016 Pasaréti út 101)
A petíció nyomtatható változata innen letölthető
A petíció linkje: https://www.peticiok.com/kozveceket_budapestre