Support our work! Támogass minket!

Wire Transfer:
IBAN: HU12 1620 0223 1004 5507 0000 0000
SWIFT: HBWEHUHB

Átutalás:
A Város Mindenkié
16200223-10045507 (MagNet Bank)

Rólunk

A Város Mindenkié

A Város Mindenkié csoport olyan hajléktalan, hajléktalanságot megtapasztalt és lakásszegénységben élő aktivistákból és szövetségeseikből áll, akik tenni akarnak egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. Célunk, hogy kiálljunk a hajléktalan emberek méltóságáért és küzdjünk a lakhatáshoz való jogért.

A szervezet minden tevékenységében – a döntéshozástól az akciók szervezéséig – a hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek vezető szerepet játszanak.

Email: avarosmindenkie@gmail.com

Feliratkozás a hírlevélre: írj egy emailt nekünk "hírlevél" tárggyal

Feliratkozás önkéntesnek: írj egy emailt nekünk "önkéntes" tárggyal

Telefon: Ország Dóra (0630-167-2588)

Címkék

13. kerület (5) 2. kerület (1) adomány (19) airbnb (2) alkotmányos jogok (14) alternatív köztársasági elnök (5) Ausztria (3) avm akadémia (99) avm film (4) Belgium (5) belügyminisztérium (3) belváros (9) beszámoló (402) beszélgetés (82) bihari utca (28) bíróság (49) BKV (1) börtönszálló (13) börtön helyett lakhatást (3) Brazília (1) Budafok-Tétény (6) budapest pride (10) Bulgária (1) criminalization (42) Csehország (8) csepel (15) Dánia (2) debrecen (3) Dél-Afrika (13) demokratikus koalíció (3) deutsch (5) díj (5) diszkrimináció (63) Dunakeszi (1) dzsentrifikáció (8) egészségügy (3) Egyenlő Bánásmód Hatóság (12) Egyesült Államok (23) Együtt (1) együtt a lakhatásunkért (6) életvitelszerű lakhatás közterületen (340) élőlánc (35) elsőként lakhatás (33) elvonulás (18) emmi (5) english (109) ensz (11) érdekvédelem (416) erzsébetváros (2) esemény (318) espanol (2) étel (5) európai lakhatási hálózat (11) európai unió (19) európai unió bírósága (1) fagyhalál (9) feantsa (12) fedél nélkül (9) ferencváros (58) FocusE15 (1) fogyatékkal élők (10) food not bombs (1) fotózás és aktivizmus (3) főváros (82) francais (4) franciaország (11) goldenblog (2) Görögország (2) guberálás (4) gyerekek kilakoltatása (38) gyermekelvétel (53) gyógyszergyári út (8) győzelem (31) habitat for humanity (12) hajléktalan ellátás (135) halottak napja (5) HaNEM (90) hatósági zaklatás (23) házfoglalás (25) hegyvidék (4) helsinki bizottság (1) Hollandia (1) hős utca (6) humán platform (9) igazoltatás (31) India (1) Írország (4) Japán (2) járókelő (1) józsefváros (84) józsef attila (2) karácsony (14) Kásler Miklós (1) kassák múzeum (5) kecskemét (2) kék (2) kenyszi (17) képzés (43) kilakoltatás (230) kilakoltatás naplók (4) kiléptető lakások (2) kisokos (11) kispest (12) kőbánya (77) koldulás (5) költészet (26) költözés (1) konferencia (34) koppány utca (10) kórház (1) korona (7) köszönet (18) közélet iskolája (4) közérdekű adatigénylés (20) közmunkás mozgalom (1) közösség (82) köztér (84) közterület felügyelet (8) közvécé (2) kunyhóbontás (130) lakásmenet (41) lakcím (60) lakcím naplók (17) lakhatás (383) lakhatáshoz való jog (28) lakhatási platform (2) lakhatási válság (53) lakok (1) lélek program (2) Lengyelország (4) lisszabon (1) lmbtq (12) lmp (16) lomtanalítás (1) március 15 (3) média (213) megemlékezés (30) megoldás (38) menekültek (15) menhely alapítvány (3) mentők (15) mérce (1) migszol (12) Miskolc (5) mszp (4) munkaügy (6) művészet (32) muzsikus rádió (150) Nagy Britannia (6) NANE (3) Németország (9) nemzetközi (176) nemzetközi dokumentumok (12) nem szegényeknek való vidék (1) nigéria (1) noszlopy utca (6) nyílt levél (95) nyíregyháza (2) október 23 (8) Olaszország (1) ombudsman (13) önkéntesség (17) pápa (5) Párbeszéd Magyarországért (1) parlament (9) Pécs (35) Pesterzsébet (1) picture the homeless (8) polgári engedetlenség (46) portrék (61) Portugália (2) portugues (2) Rákosmente (7) Rákospalota (5) rehab cm (2) rendhagyó osztályfőnöki óra (22) rendőrség (54) részvételi akciókutatás (29) romák (7) Románia (2) sajókaza (2) Schlauch-progam (6) segély (10) sherwood (19) Sierra Leone (3) Spanyolország (1) stopkilakoltatás (2) Svédország (1) szeged (1) szegénységellenes hálózat (4) szégyenkordon (6) székesfehérvár (3) szemüveg (9) Szenegál (1) Szlovákia (1) Szlovénia (2) szociális bérlakás (8) szociális építőtábor (8) szociális munka (13) szociális temetés (1) szolidaritás (117) születésnap (19) támogatás (22) tapasztalati szakértő (7) társadalombiztosítás (1) tasz (17) tb (1) tek (2) terebesi erdő (28) Terézváros (1) Thaiföld (2) Törökország (2) Törökszentmiklós (1) törvénymódosítás (1) tüntetés (194) üdvhadsereg (4) újbuda (11) újpest (9) új blogfelület (1) üres házak (77) utcajogász (37) Utcáról lakásba egyesület (9) utca és jog (37) vác (1) Vajdahunyad utca (3) választások (40) választás 2014 (5) választás 2018 (6) vallás (6) van esély (1) városhoz való jog (10) vaskapu utca (2) vécé (1) Veresegyház (1) videó (217) wc (53) XV. kerület (1) zöld pók (2) zugló (40) Címkefelhő

Lakásszegénység és gyermekelvétel - kerekasztal a Hanem szervezésében

A Hajléktalan Nők Egymásért Munkacsoport (HANEM) kampányt folytat az ellen a törvénytelen gyakorlat ellen, hogy gyerekeket választanak el a családjuktól pusztán a szegénységük, illetve lakhatási problémáik miatt. Nagyon sok szülő, elsősorban anyák fordulnak hozzánk azzal, hogy a családsegítő központ, a gyermekjóléti ügyintéző vagy már a gyámügy azzal fenyegeti őket, hogy ha nem rendezik a lakásgondjaikat (leggyakrabban közüzemi vagy lakbér tartozás, a túlzsúfoltság, a lakás leromlott állapota), akkor kiemelik a gyermeket a családból. Ennek szélsőséges, de sajnos egyáltalán nem ritka esete, amikor egy családot kilakoltatnak és emiatt veszik a gyerekeket állami gondozásba, illetve amikor az anya már a kórházból sem viheti haza gyermekét, mert nincsen megfelelő otthona. Az utóbbihoz hasonló esetek nagyon gyakoriak – budapesti adatok szerint a családjuktól elválasztott gyerekek legnagyobb hányada 0-1 éves kor közötti, tehát nagyon gyakran olyan helyzetekről van szó, amikor a szülőnek még csak lehetősége sem volt „szülőként bizonyítani” (Kovács Vera kutatása).

hanem_kerek.jpg

A kampány kezdetén saját magunkat képeztük – számos szakemberrel találkoztunk, hogy megismerjük a vonatkozó jogszabályokat, illetve az intézményrendszer felépítését és működését. Ezek után esetgyűjtésbe kezdtünk: próbálunk minél több olyan anyával és szülővel kapcsolatba lépni, akiket ez a probléma érint és a történeteiket eljuttatjuk az állampolgári jogok országgyűlési biztosához és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, hogy ezek alapján ők kezdeményezzék a jogszerűtlen gyakorlat megszüntetéséhez szükséges intézményi változásokat. Az AVM blogján beszámoltunk azokról az esetekről, amelyek a csoportunk tagjaival történtek meg (1. rész, 2. rész). A problémára felhívtuk az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának figyelmét is, amely fel is szólította a magyar államot arra, hogy hagyjon fel ezzel a törvénytelen gyakorlattal és ehelyett szociális bérlakásokkal és jóléti támogatásokkal segítse a gyermekek családban nevelkedését.

Mindezek után, december 10-én, a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen rendezvénysorozat részeként 2014. december 10-én a széles nyilvánosság elé léptünk a kampánnyal: tiltakozó akciót rendeztünk a Blaha Lujza téri aluljáróban, ami után kerekasztal beszélgetést szerveztünk a problémáról az Auróra közösségi házban. A beszélgetésben Erdősné Mária Csurika, a Város Mindenkié és HANEM hajléktalan aktivistája, Kovács Vera szociálpolitikus kutató és az AVM aktivistája, Révész Magda gyermekvédelmi szakember és Simon Mihály, a Társaság a Szabadságjogokért roma programjának jogásza és terepmunkása vettek részt.

A tényleges breszélgetés mekezdése előtt Vera bemutatta a témában készült egyetemi kutatásának ereményeit, amelyek intézményi adatokkal is alátámasztják azt, amit mi nap mint nap tapasztalunk: nagyon sok esetben oka a gyermekek állami gondozásba vételének a család szegénysége, illetve lakhatási gondjai. Sőt, a kutatásból az is kiderül, hogy az elmúlt 10 évben megduplázódott az anyagi okok szerepeltetése a gyermeket állami gondozásba beutaló gyámhatósági határozatokban. Mindebben nagy területi egyenlőtlenségek figyelhetők meg, országosan és Budapesten belül is - a fővárosban a 8., 9. és 10. kerületekben koncentrálódik az ilyen esetek 25%-a. Mindennek óriási költségei vannak, mind egyéni, mind társadalmi szinten. Egyéni szinten nyilvánvalóan feldolgozhatatlan traumát jelent az állami gondozásba vétel mind a gyermek, mind a szülő számára; társadalmi szinten pedig mindez óriási anyagi terhet jelent (egy gyermek egy éves ellátása gyermekotthonban 2.524.732 Ft, nevelőszülőknél 1.093.407 Ft) és további szociális problémákat generál (az állami gondozásban felnőtt gyerekek komoly társadalmi problémákkal küzdenek majd a felnőtt életükben is – pl. prostitúcióra kényszerítik őket, hajléktalanná válnak, szerhasználók lesznek.)  

Magda elsőként leszögezte, hogy a gyermekvédelmi törvény 7. paragrafusa világosan kimondja: kizárólag anyagi okból nem lehet a gyereket a családjától elválasztani. Azonban ezt nagyon könnyű megkerülni és más – gyakran az anyagi okokkal összefüggő – indokkal kiemelni a gyerekeket. Épp ezért szerinte is inkább a tágabb társadalmi problémákról kellene beszélni: ha valaki szegénységben él, akkor abban kell segíteni, hogy ki tudjon törni ebből a helyzetből.

Csurika a saját tapasztalatai alapján mutatta be az intézményrendszer lépcsőfokait. A beszámolójából világosan kiderült, hogy jelenlegi rendszer teljesen átláthatatlan az érintettek számára és nem képes valódi támogatást nyújtani nekik ahhoz, hogy megfelelő körülmények között nevelhessék fel a gyermekeiket.

Misi a TASZ észak-magyarországi tapasztalatai alapján rámutatott az intézményrendszer súlyos hiányosságaira: összefüggő településsorokon egyáltalán nem elérhetőek az alap gyermekjóléti ellátások; a gyermekek után járó támogatások 2008 óta nem emelkedtek (az infláció mértékével sem!); miközben az országban óriásiak a területi egyenlőtlenségek, minden önkormányzat ugyanolyan fedezetet kap az államtól a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások működtetésére. A szociális jogok folyamatosan gyengülnek, ezzel párhuzamosan csökken a szociális szakma presztízse és költségvetési súlya. Mindez egyre mélyülő szegénységhez, egyre növekvő egyenlőtlenségekhez vezet. Ráadásul a jelenlegi szabályozási környezetben a helyi önkormányzat olyan hatalommal bír a helyi lakosok felett, ami szinte feudális viszonyokat eredményez – a családok végtelenül kiszolgáltatottak a polgármester róluk alkotott elképzeléseinek. Ezen valamennyit enyhít az a jogszabály-módosítás, ami az ideiglenes hatályú állami gondozásba vételt a helyi önkormányzattól a járási gyámhivatalhoz helyezte, így azonban távolabb kerül a problémától annak kezelése, ami megnehezítheti a megfelelő megoldás megtalálását.

Magda egy komoly anyagi ellenérdekeltségre is felhívta a figyelmet: míg az alap gyermekjóléti ellátás az önkormányzat saját költségvetését terheli, addig a gyermek kiemelését követően már megyei szintre kerül az ellátás finanszírozása, tehát semmi nem ösztönzi az önkormányzatot a gyermek családban tartására, sőt, épp ellenkezőleg, anyagilag jobban jár a gyermek kiemelésével! Az lehetne például a megoldás, hogy minden költséget az önkormányzatnak kell állnia, így ő is érdekelt lenne anyagilag is abban, hogy a gyermek a családban maradjon, hiszen ez minden esetben kevesebb kerül, mint az intézményes ellátás.

Az is komoly gondot okoz a rendszerben, hogy a gyermekjóléti szolgáltok óriási kapacitáshiánnyal működnek. Úgy nem lehet megfelelő munkát végezni, hogy 50-100 család jut egy szakemberre (a 8. kerületben például 120 család). És ezek a szakemberek közalkalmazottként meglehetősen alulfizetettek és a munkájuk egyre csökkenő társadalmi presztízse miatt ezt más típusú elismerések sem kompenzálják – szemben a gyámhatósági alkalmazottakkal, akik a köztisztviselői bértábla alapján viszonylag magas fizetést kapnak. Mindezek ellenére a Fióka Gyermek- és Ifjúságjóléti Központ, amelynek Magda korábban a vezetője volt, az átlagosnál sokkal nagyobb arányban tudott a családjukba „visszagondozni” gyerekeket. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy nagyon elkötelezett, agilis szakemberek dolgoztak náluk, akik valóban mindent megtettek azért, hogy érdemi segítséget nyújtsanak a hozzájuk forduló családoknak. Az elmúlt 6-7 évben azonban 7 diplomás szakemberük ment külföldre, mert a havi 80.000 forintos fizetésből nem tudta a megélhetését biztosítani.    

Ezek után minden résztvevő elmondta, hogy mi lenne az a 3 dolog, amit legelőször megváltoztathatna a jelenlegi rendszeren, ha tehetné:

Vera szerint először is a gyermekvédelmi törvény 7. paragrafusának tényleges érvényesülését kellene biztosítani, vagyis azt, hogy ne válasszanak el gyerekeket a családjuktól pusztán anyagi problémák miatt. Ehhez mindenekelőtt forrásátcsoportosításra volna szükség: az állami forrásokat egységesen kellene kezelni, hogy ezáltal az önkormányzatoknak érdekében álljon a családok közvetlen támogatása. Emellett az ügyfelek számára sokkal átláthatóbbá kellene tenni az intézményrendszert. És ezzel összefüggésben biztosítani kellene az intézmények megfelelő szakember-ellátottságát és az ésszerű működésmódot (pl. az ideiglenes elhelyezés ne legyen akár fél évig is meghosszabbítható).

Csurika szerint az első számú feladat az, hogy a döntéshozók foglalják törvénybe a lakhatáshoz való jogot, hiszen így az otthontalanság biztosan nem lehetne a gyermekek kiemelésének indoka. Másodsorban azt kellene garantálni, hogy a gyerekek a családjukban maradhassanak, hiszen az elválasztás borzasztó károkat okoz mind a gyermeknek, mind a szülőnek. Harmadikként Verához hasonlóan ő is a rendszer átláthatóságát, a kaotikus állapotok megszüntetését említette.

Magda az oktatási rendszerrel kezdené a változást: olyan iskolákat kellene működtetni, ahol minden gyerek megtalálja a helyét, így nem fenyegetne sok családot a gyermek kiemelése az iskolai hiányzások miatt (ami szintén gyakori oka a kiemelésnek). Másodsorban azt kellene megoldani, hogy a támogató szolgáltatások (pl. gyermekpszichiáter) minden család számára helyben elérhetőek legyenek. Emellett azt is biztosítani kellene, hogy a gyámügyi döntéseket meghozó hivatalnokok rendelkezzenek valódi tapasztalatokkal azoknak az embereknek az életkörülményeiről, akiknek az életére vonatkozóan súlyos döntéseket hoznak nap mint nap.

Misi szerint rövid távon a teljes állami újraelosztó rendszer korrekcióját kellene végrehajtani: a jelenleg a legmagasabb jövedelmű rétegeknek (pl. az egykulcsos adón és a családi adókedvezményen keresztül) juttatott támogatásokat úgy kellene vissza osztani, hogy azok a legalacsonyabb jövedelműekhez jussanak el. Középtávon, további forrásátcsoportosítással meg kellene erősíteni a segítő szolgáltatásokat. (Ehhez Magda hozzátette azt is, hogy annak a megvalósítási terve, hogy hogyan lehetne a legkisebb településeken is teljes ellátást biztosítani, már ki is van dolgozva, csak ez láthatóan nem érdekli a döntéshozókat.) Hosszú távon pedig arra volna elsősorban szükség, hogy a GDP nagy hányadát az oktatásra fordítsa az állam – aminek jelenleg épp az ellenkezője történik.

Ezek után következtek a közönségből érkező kérdések és hozzászólások:

Több hozzászóló a saját tapasztalatai alapján fogalmazott meg éles kritikát a gyermekjóléti és gyámügyi intézményrendszerrel szemben. Ezekkel kapcsolatban Magda és Vera is hangsúlyozták a rendszerben dolgozók tehetetlenségét és az ebből fakadó önvédelmi reakciókat. A dolgozók túlterheltek és alulfizetettek, szinte semmilyen társadalmi elismerést nem kapnak a munkájukért, a rendszer pedig – megfelelő kapacitások hiányában – nem teszi lehetővé számukra, hogy érdemi segítséget nyújtsanak a hozzájuk forduló családoknak. Ennek a tehetetlenségnek pedig végül az érintett családok isszák meg a levét, ami azonban semmiképp sem megengedhető.

Ehhez kapcsolódóan a HANEM egyik aktivistája a közönség soraiból elmondta, hogy a hozzánk forduló anyák tapasztalatai alapján az intézményekben dolgozó szakemberek gyakran minősíthetetlen hangnemben, áldozathibáztató és az érintettek számára átláthatatlan módon, fontos információkat visszatartva működnek és erre nem lehet mentség sem a leterheltség, sem az alacsony fizetés. Az intézményrendszer egyszerűen nem rázhatja le magáról a felelősséget a forráshiányra hivatkozva. Ebben minden résztvevő egyetértett.

Egy másik hozzászóló az észak-magyarországi helyzetre hívta fel a figyelmet. Újságíróként több esetben tapasztalta meg a gyámügyi intézményrendszer és ehhez kapcsolódóan a bíróságok durva és nyílt romaellenességét – számon kérik a nőket, hogy miért várandósak, fenyegetik a családokat a gyermekek kiemelésével, egymástól távoli településeken helyezik el a testvéreket stb. Erre válaszul, a TASZ tapasztalatai alapján Misi elmondta, hogy a rendszert minden szinten áthatja a romaellenesség. Már rég nem a politikai korrektség hiányáról van szó, hanem nyílt, kendőzetlen rasszizmusról. Erre nincsen mentség és a felelősséget, illetve a következményeket vállalniuk kell a hivataloknak. Konkrét tanácsként elmondta, hogy minden esetben érdemes jelezni a problémát, ha az önkormányzat intézménye mulaszt, akkor például a megyei kormányhivatal törvényességi felügyeleti osztályán lehet panaszt tenni.

Nagyon hasznos beszélgetés volt, a kampányt tovább folytatjuk!

2014. december 23.                                                                              Dósa Mariann

2015.01.01. 06:00 • komment Címkék: beszélgetés lakhatás HaNEM gyermekelvétel
 
 
süti beállítások módosítása