A Város Mindenkié és Társaság a Szabadságjogokért a 2014-es országgyűlési választásra készülve fórumokat tart hajléktalan emberek számára nappali melegedőkben és közterületen. Ezeken az alkalmakon egyrészt az országgyűlési választáson való részvételhez szükséges gyakorlati információkról adunk tájékoztatást, másrészt a résztvevőkkel közösen megvizsgáljuk, hogy a választáson induló nagyobb pártok választási programjaikban foglalkoznak-e érdemben a hajléktalanság és a lakásszegénység problémájával, és ha igen, milyen megoldásokat javasolnak. A Város Mindenkié hajléktalan és szövetséges tagjai úgy gondolják, hogy a lakhatási válság megoldásához érdemi politikai változásra, és olyan átfogó társadalompolitikai intézkedésekre van szükség, amelyek a hajléktalanság és a lakhatás kérdését hosszútávon, a társadalmi igazságosságot, a lakhatáshoz való jogot és a rászorulók érdekeit előtérbe helyezve kezelik.
A pártok programjait olvasva arra keressük a választ, hogy mennyi figyelmet szentelnek a hajléktalanság problémájának és a lakáspolitikai kérdéseknek; illetve hogy az ebben a témában megfogalmazott javaslataik mennyire konkrétak és mennyiben segítenének a hajléktalan és rossz lakáskörülmények között élő emberek helyzetén. Azt is megvizsgáljuk, hogy mennyire ismerik fel a pártok a lakhatási válság okait, vállalnak-e érte felelősséget, illetve bizonyos, az AVM által támogatott megoldások – például a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalása, kiterjedt szociális bérlakás-hálózat kialakítása, a lakásfenntartási támogatás radikális növelése, elsőként lakhatás modell – megjelennek-e a programjukban.
Mely pártok programjait néztük meg?
Bár összesen 18 párt tudott országos listát állítani, mi csak azokat vizsgáltuk, amelyeknek vélhetően a legnagyobb esélye van az országgyűlésbe jutásra (Kormányváltó összefogás, LMP és Fidesz). Annak ellenére, hogy a Jobbik szinte biztosan be fog jutni a Parlamentbe, mégsem értékeltük a programját, mert csoportunk döntése alapján nem beszélünk olyan párt programjáról, amely az állampolgári egyenlőséget tagadó, kirekesztő és gyűlöletre uszító ideológiát hirdet. A Fidesznek mind a mai napig nincs választási programja, és mivel úgy tűnik, hogy nem is szándékozik ilyet készíteni, ezért ez alapján nem tudjuk a véleményünket elmondani. Mivel a párt jelszava az, hogy „folytatjuk”, egy későbbi írásban ennek a szellemében értékeljük az elmúlt négy év kormányzati politikáját a hajléktalanság és a lakhatás szempontjából.
MSZP – pozitív ígéretek, de szinte semmi konkrétum
A legnagyobb ellenzéki párt „ajánlata Magyarországnak” közel hatvan oldalon keresztül ír társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésekről, azonban nem szán külön részt a lakhatás és a hajléktalanság kérdésének. Ettől függetlenül elég hosszan foglalkozik mindkét témával az „igazságos társadalompolitika” című fejezet keretében (27-29. o.) ahhoz, hogy érdemben értékelni tudjuk.
A program jelenlegi kormányzást kritizáló nyitómondata helytálló megállapítás: „[a]z Orbán-kormány nem a szegénység, hanem a szegények ellen harcol”, és „a szegényeket bűnösnek bélyegzik.” Az viszont már erősen megkoptatja ezt a határozott kiállást, hogy 2009-ben Molnár Gyula, a XI. kerület MSZP-s polgármestere kampányolt először nyíltan „hajléktalanmentes” övezetek bevezetésével. Sőt, miközben a párt elvileg ellenzi a közterületen élők büntetését, 2013-ban Tóth József, a XIII. kerület MSZP-s polgármestere lényegében az egész kerületben büntethetővé tette a hajléktalanságot. Noha később a szabályozás enyhült, az önkormányzat továbbra is él a hajléktalanság kriminalizálásának eszközével.
A legnagyobb ellenzéki párt további problémaként állapítja meg, hogy évről évre csökkent a hajléktalanellátó intézmények állami normatívájának a reálértéke. Azt sajnos elfelejtik hozzátenni, hogy 2005 és 2010 között (amikor az MSZP kormányon volt) is ugyanez volt a helyzet.
Bár az MSZP nem mondja ki egyértelműen, hogy eltörölné a közterület életvitelszerű használatának tilalmát, de kijelenti, hogy a hajléktalanságot szociális problémaként kezelné, és elítélően nyilatkozik arról, hogy a kormány börtönnel fenyegeti a legszegényebbeket. A hajléktalan emberek szemszögéből pozitívan értékelhető, hogy a program hangsúlyozza az ellátó-rendszer átalakításának szükségességét oly módon, amely segíthet a hajléktalanságból való kikerülésben. A hajléktalansággal foglalkozó pontok azonban csak a törekvés szintjén fogalmazódnak meg, és a program adós maradt annak kifejtésével, hogy konkrétan milyen intézkedéseket hoznának meg például a hajléktalanság megelőzése vagy a hajléktalanságból kivezető út megteremtése érdekében.
Hasonló állapítható meg az MSZP programjának lakhatással foglalkozó részeivel kapcsolatban is, amelyek ugyan több előremutató gondolatot tartalmaznak, de szintén csak az általánosabb cél szintjén megfogalmazva, minden konkrétabb elköteleződés vagy intézkedési javaslat nélkül.
Ugyan figyelemre méltó vállalás, hogy az MSZP más szociális jogosultságokkal együtt alkotmányban garantálná a lakhatáshoz való jogot, mindez addig csak szimbolikus jelentőségű, ameddig ennek konkrét jogszabályi és gyakorlati érvényesítéséről nem esik szó a programban. Ez egyébként még ebben a formában is előrelépést jelent az MSZP négy évvel ezelőtti programjához képest, amikor még óvatosabban fogalmazva, csak a minimális lakhatási formák törvényi elismerését javasolták, valamint az előző MSZP-kormány tevékenységéhez képest is, hiszen 2009-ben kifejezetten ellenezték a Módosított Európai Szociális Charta lakhatáshoz való jogról szóló 31. cikkének az elfogadását. Persze az utóbbi fényében felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire hiteles az, ahogyan most ellenzékből a lakhatáshoz való jog alkotmányba foglalását támogatják.
A kilakoltatások megelőzésénél a párt nem kizárólag a devizahitelesekre gondolt, hanem arra a jóval népesebb rétegre is, akik közüzemi díjjal vagy forinthitellel kerültek hátralékba és emiatt fenyegeti őket a lakásvesztés vagy kilakoltatás. A program javára írható még, hogy szól a szociális bérlakások számának növeléséről (akár az üres lakások bevonásával), illetve lakbér-támogatási rendszer kialakításáról. Azt azonban e javaslatok kapcsán is fontos megemlíteni, hogy egyrészt a program ezzel kapcsolatban sem tartalmaz semmilyen konkrét vállalást, másrészt a korábbi MSZP-kormányok lakáspolitikája sem volt egyáltalán összhangban az itt megfogalmazott célokkal.
A pártprogram nem beszél a lakhatási válság gyökereiről: arról, hogy az elmúlt közel két és fél évtized elhibázott lakáspolitikája miatt kiemelkedően magas a tulajdonosok által lakott lakások aránya, nagyon kevés a bérlakás, és vészesen alacsony a rászorulók számára szinte egyedüli megoldást nyújtó szociális bérlakások száma. Az állam lakáscélú kiadásai éppen ezt a torz eloszlást erősítették, és csupán a kiadások töredéke jutott el az arra valóban rászorulókhoz. A lakásfenntartási támogatás összege ma annyira alacsony, hogy nem jelent érdemi segítséget. Bár az MSZP említést tesz lakbér-támogatási rendszer kialakításáról (29. o.), nem világos, hogy pontosan mire gondolnak, mennyi forrást szánnának erre, illetve hogy ez mennyiben járulna hozzá az alacsony jövedelműek számára is megfizethető lakhatás biztosításához.
Szintén nem esik említés arról, hogy ma Magyarországon milliós nagyságrendben élnek emberek lakhatási bizonytalanságban, és nagyon rossz lakhatási körülmények között, például túlzsúfolt lakásokban vagy nem jól fűthető helyiségekben. A tulajdonra koncentráló lakáspolitika és a megfizethető áron bérelhető lakások alacsony számának következménye ugyanis az is, hogy számos családban kénytelen több generáció néhány négyzetméteren együtt élni, sokszor embertelen körülmények között (eladni nem tudják az ingatlant, de annak karbantartására sincs pénzük). Említés szintjén megjelenik ugyan a főleg a cigány magyarokat érintő lakhatási szegregáció problémája (28. o.), de komoly hiányosság, hogy ennek felszámolása célként mégsem fogalmazódik meg.
Összességében, a hiányos probléma-felismerés ellenére az MSZP esetenként kifejezetten haladó célkitűzéseket fogalmaz meg a hajléktalansággal és a lakhatással kapcsolatban is. Hiányoznak azonban a konkrét javaslatok és vállalások. E nélkül, illetve a párt korábbi kormányzásának elhibázott vagy elégtelen lakáspolitikája ismeretében kérdéses, hogy ha ismét döntéshozó pozícióba kerülnének, akkor a párt politikusai valóban progresszív lakáspolitikát folytatnának-e és kijavítanák-e korábbi hibáikat és mulasztásaikat.