Sándor Ferenc vagyok, A Város Mindenkié csoport hajléktalan aktivistája. Lassan 10 éve élek szállón és próbálok menekülni az ottani elviselhetetlen körülményektől. Amikor az időjárás engedi, én is megpróbálok függetlenül, szállón kívül aludni. Ha tehetem, inkább az utcán alszom, mint szállón.

Én azután lettem hajléktalan, hogy édesanyám megbetegedett és a gyógykezelés árát a lakásom eladásából fedeztük. Akkor úgy éreztem, hogy valamit vissza tudok neki adni abból, amit 30 év alatt kaptam tőle. De miután elvesztettem a jól fizető állásomat, nem tudtam újra talpra állni és azóta nincs se lakhatásom, se munkám.

Az utcán csak úgy lehet túlélni, ha valamennyi igényessége megmarad az embernek. Én mindennap bejárok étkezni, mosni, mosakodni különböző szociális intézményekbe, mert ezeket a dolgokat nem lehet az utcán megoldani. Én a Blaha Lujza téri aluljáróban szoktam aludni. Van, hogy nagyon nyugodt hely, de van, hogy hatalmas rumli van, mint 2 nappal ezelőtt is, amikor szinte lehetetlen volt ott aludni. Az aluljáróban reggel 4-ig tudok aludni, fél 5-kor le kell mennem a metróba. Ekkor még utazom 3 kört, melegedem. Utána 8-tól megyek valamelyik nappali melegedőbe enni, tisztálkodni.

Engem még sosem akartak megbüntetni azért, mert az utcán élek, de tudjuk, hogy 2013 októbere óta 500 eljárás indult olyan emberek ellen, mint én, akik az utcán kénytelenek tölteni az éjszakáikat. Hajléktalan emberként egyébként folyamatosan zaklatnak a rendőrök: aránytalanul sokszor igazoltatnak, gyakorlatilag ok nélkül. Ilyen alkalommal még soha nem indult ellenem eljárás, tehát az igazoltatás teljesen értelmetlen, számomra pedig nagyon kellemetlen, megalázó.

Magyar állampolgárként engem is zavar, hogy emberek az utcán élnek. De erre nem az a megoldás, hogy üldözzük őket. A megoldás az lenne, ha ezek az emberek lakásban tudnának lakni. A cél az, hogy ne kényszerüljenek az utcára és így ne legyenek zavaróak senki számára. Az életvitelszerű közterületen tartózkodás tiltása nem old meg semmit. A hajléktalan emberek inkább odébb mennek egy másik kerületbe, amikor meg akarják őket büntetni, de ettől még ugyanúgy az utcán maradnak.

A gyerekek sokszor kérdezik a szüleiket, hogy miért alszik az a néni vagy bácsi az utcán, hiszen ők is tudják, hogy ez nincs jól így. Ők rendszerint meg is adják a választ: ezeknek az embereknek lakás kell, és akkor nem fognak az utcán élni. Ma Magyarországon nincs semmiféle lakáspolitika és sokkal több szociális bérlakásra lenne szükség. Tele van az ország hajléktalanszállóval, de a tömegszállás sem megoldás. A Városkutatás Kft. legutóbbi tanulmányából kiderül, hogy két együttköltöző embernek olcsóbb lenne lakást adni, mint hajléktalanszállót fenntartani. Miért nem ezt a megoldást választjuk, ha ez lenne az olcsóbb? Ha azt akarjuk, hogy az emberek ne az utcán éljenek, akkor nem a rendőrségnek kéne üldözni őket, hanem olyan munkát kéne nekik biztosítani, amivel fenn tudnak tartani egy megfelelő lakást. Az ember nem jókedvéből van az utcán, hanem azért, mert nem maradt más lehetősége.

A Város Mindenkié csoport nevében hajléktalan emberként arra kérem a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagjait, hogy támogassák azt, hogy a Szél Bernadett által benyújtott törvénymódosítást tárgyalhassa az Országgyűlés. Így lehetőség lenne arra, hogy a nyilvánosság előtt beszéljünk a hajléktalanság valódi megoldásáról és arra is, hogy megszüntessük ezt a szégyenletes törvényt.

Köszönöm a figyelmüket!

Fotó: Várady István