A Város Mindenkié aktivistái a XVII. kerület önkormányzat (Rákosmente) alpolgármesterével, képviselőivel és munkatársaival tárgyaltak a közelmúltban. Rákosmente önkormányzata volt ugyanis az egyetlen olyan „túlbuzgó” fővárosi kerület, amely élve a negyedik alaptörvény-módosítás adta felhatalmazással, pont három hónappal megelőzve a szabálysértési törvény nemrég életbe lépett módosítását, megtiltotta a közterületek életvitelszerű használatát, és az ahhoz használt ingóságok közterületen való tárolását – ráadásul még csak nem is egy kijelölt területen, hanem az egész kerületben.
A rákosmentei rendelet értelmében nem csak az sérti „a közösségi együttélés alapvető szabályait”, aki utcán alszik, vagy ingóságaival ott tartózkodik, hanem a lomizók és a szelektív hulladékgyűjtőből guberálók is. Ezen tevékenységek egyébként sok hajléktalan embernek biztosítják úgy ahogy a napi betevőre valót.
Az AVM a helyi rendelkezésre reagálva szeptember 4-én tiltakozó akciót tartott a polgármesteri hivatal előtt, ahol a rendelet hajléktalan embereket büntető részének visszavonását követelte. Az ott megjelenő néhány önkormányzati képviselővel kialakult hevesebb szópárbajt jobbnak látta a csoport egy későbbi időpontban, hivatalos egyeztetésen folytatni, ami meg is valósult.
Az október 7-én létrejött tárgyaláson Lakatosné Jutka, az AVM hajléktalan aktivistája kérte a kerület vezetését, vonják vissza a rendelet vitatott részét, mert az utcán élés tiltása és a fedél nélkül élő emberek megbírságolása nem oldja meg a valós problémát, a hajléktalanságot, csupán elkendőzi azt – miközben a leginkább rászoruló emberek helyzetét ellehetetleníti.
Az AVM által javasolt érdemi megoldásokat a hajléktalanság és a lakhatási szegénység csökkentésére Kardos László hajléktalan AVM aktivista ismertette, kiemelve, hogy a rászorulókat előnyben részesítő helyi és országos szintű lakáspolitikára lenne szükség, illetve több megfizethető bérlakásra, és olyan programra, amely képes az utcáról vagy kunyhóból lakásba juttatni hajléktalan embereket.
Fohsz Tivadar alpolgármester és munkatársai figyelemmel hallgatták a javaslatokat, kiváltképp érdeklődést tanúsítva az AVM és a kőbányai önkormányzat sikeres projektje iránt, amely során kunyhólakók szociális bérlakásokhoz jutottak. Hamar egyértelművé vált azonban, hogy a megoldások keresését annyira nem, a tiltást és a büntetést viszont annál komolyabban gondolják.
A kerületi döntéshozók még csak nem is próbáltak meg a „jótevő hatalom” hamis álarca mögé bújva azzal az érvvel élni – amit egyébként az országos vagy fővárosi politika álságos módon elég gyakran megtesz –, hogy a rendelkezés tulajdonképpen maguk a köztéren élő emberek érdekeit szolgálja azzal, hogy betereli őket az ellátórendszerbe. Nyíltan közölték, hogy a rendelkezés célja csakis a kerületben élő otthonnal rendelkező lakosság érdekeinek szem előtt tartása azzal, hogy nem engedik meg a közterek életvitelszerű használatát.
Arra a kérdésre, hogy mitől igyekeznek megvédeni a hajlékkal rendelkező kerületi lakosokat, csak olyan tevékenységet tudtak az önkormányzat munkatársai és a képviselők felsorolni, amelyeket a helyi vagy az országos jogszabályok már egyébként is büntetnek. Átol Dóri, az AVM szövetséges tagja elmondta, hogy a szóban forgó rendelet már egyébként is külön rendelkezésben tiltja a dohányzást kijelölt helyeken, és a szeszes ital fogyasztását közterületen, illetve a szemetelés (köztisztaság elleni vétség), a zaklató koldulás pedig szintén büntetendő a szabálysértési törvény hatálya alatt.
Arról nem is beszélve, hogy érthetetlen és minden alap nélküli az a feltételezés, hogy ezen köztéri tevékenységek kizárólag hajléktalan emberekhez lennének köthetőek. A tárgyalás egyik abszurd pillanata volt, mikor a Jobbik önkormányzati képviselője egy fotó-sorozatot vetített egyetlen szemétdarabról, amely több szögből volt lefényképezve. Arra az AVM aktivistái nem kaptak kielégítő választ, hogy mi köze mindennek a hajléktalanság problémájához, és mi alapján köti a képviselő úr azt a bizonyos szemétdarabot az utcán élő emberekhez.
A tárgyaláson szintén résztvevő Vöröskereszt helyi munkatársai által elmondott gyakorlati tapasztalattal, miszerint a hangoskodással és szemeteléssel kapcsolatos helyi panaszok okozóinak kétharmada nem hajléktalan ember, az alpolgármester is egyetértett. A politikus tehát burkoltan elismerte, hogy a hajléktalan embereket tulajdonképpen nem az egyes, zavaró tevékenységük miatt, hanem lényegében kizárólag élethelyzetük okán, utcán való kényszerű létük miatt bélyegzik és büntetik meg.
A Vöröskereszt munkatársai arra hívták fel a figyelmet, hogy már csak azért sem tisztességes és jogos a tiltás, mert az utcán élő embereknek nincs hova menniük, hiszen egész egyszerűen nincs elég férőhely a kerületi hajléktalan-ellátó intézményekben. Mindössze az Üdvhadseregnek van egy 24 fős rehabilitációs intézménye nők részére, amely nappali melegedőként is szolgál. Ezen kívül nincs más ellátás a kerületben számon tartott min. 80-90 hajléktalan ember számára.
A Vöröskereszt képviselői arról is beszámoltak, hogy sok fedél nélkül élő ember a hatóságok elől menekülve kénytelen volt helyszínt változtatni, ami megnehezíti az utcai szociális munkások számára az elérésüket, és ennek következtében kevesebb rászoruló ember lesz képes hozzájutni az akár életmentő segítséghez. Ráadásul a kerületben az utcai szolgálatot ellátó szociális munkások számos olyan esetről hallottak, amikor a közterület-fenntartó munkatársai elvették az utcán élő emberek ingóságait, köztük személyes irataikat és takaróikat is.
Ezekre a felvetésekre az alpolgármester kijelentette, nem érti, mi a probléma, hisz a tiltás és bírságolás csak a közterületekre vonatkozik, magánterületre nem. Tehát szerinte a hajléktalan emberek menjenek magánterületre, ott senki nem háborgatja őket. Ahogy a Vöröskereszt egyik munkatársa értelmezte később az alpolgármester által mondottakat, a hajléktalanok menjenek haza... és akkor nem fognak zavarni senkit. Erre a végtelenül cinikus felvetésre, amely figyelmen kívül hagyja, hogy a hajlék nélkül élő embereknek jellemzően nincs magánterülete, nagyon nehéz volt bármi kulturáltat mondanunk.
Az önkormányzat egyik, szociális ügyekkel foglalkozó munkatársa ráadásul még azzal a kéréssel is fordult a Vöröskereszt munkatársaihoz, hogy ha lehet, utcai dolgozóik találjanak alternatív, nem közterületi helyszínt a fedél nélkül élő emberek számára nyújtott gyógyszer-, takaró- és élelemosztás lebonyolítására. Az önkormányzat elvárása tehát az, hogy a hajléktalan emberek még annyi időre se bukkanjanak fel közterületen, amíg az életmentő segítségre várnak.
A kerületben egyébként – az önkormányzat munkatársainak tájékoztatása szerint – 2008 óta nincs kiírva szociális bérlakás pályázat, mert nincs ilyen célra kiadható önkormányzati lakás. A helyi képviselők és önkormányzati munkatársak szerint így is bőven eleget tesznek a kerületi rászorulók érdekében azzal, hogy télen több alkalommal meleg étel osztást és adománygyűjtési akciókat szerveznek. Pedig noha a gesztus értékelendő, az ilyen jellegű segélyalkalmak sajnos minimálisan sem járulnak hozzá a hajléktalanság csökkentéséhez vagy felszámolásához.
2013. október 25. Átol Dorottya
