Support our work! Támogass minket!

Wire Transfer:
IBAN: HU12 1620 0223 1004 5507 0000 0000
SWIFT: HBWEHUHB

Átutalás:
A Város Mindenkié
16200223-10045507 (MagNet Bank)

Rólunk

A Város Mindenkié

A Város Mindenkié csoport olyan hajléktalan, hajléktalanságot megtapasztalt és lakásszegénységben élő aktivistákból és szövetségeseikből áll, akik tenni akarnak egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. Célunk, hogy kiálljunk a hajléktalan emberek méltóságáért és küzdjünk a lakhatáshoz való jogért.

A szervezet minden tevékenységében – a döntéshozástól az akciók szervezéséig – a hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek vezető szerepet játszanak.

Email: avarosmindenkie@gmail.com

Feliratkozás a hírlevélre: írj egy emailt nekünk "hírlevél" tárggyal

Feliratkozás önkéntesnek: írj egy emailt nekünk "önkéntes" tárggyal

Telefon: Ország Dóra (0630-167-2588)

Címkék

13. kerület (5) 2. kerület (1) adomány (19) airbnb (2) alkotmányos jogok (14) alternatív köztársasági elnök (5) Ausztria (3) avm akadémia (99) avm film (4) Belgium (5) belügyminisztérium (3) belváros (9) beszámoló (402) beszélgetés (82) bihari utca (28) bíróság (49) BKV (1) börtönszálló (13) börtön helyett lakhatást (3) Brazília (1) Budafok-Tétény (6) budapest pride (10) Bulgária (1) criminalization (42) Csehország (8) csepel (15) Dánia (2) debrecen (3) Dél-Afrika (13) demokratikus koalíció (3) deutsch (5) díj (5) diszkrimináció (63) Dunakeszi (1) dzsentrifikáció (8) egészségügy (3) Egyenlő Bánásmód Hatóság (12) Egyesült Államok (23) Együtt (1) együtt a lakhatásunkért (6) életvitelszerű lakhatás közterületen (340) élőlánc (35) elsőként lakhatás (33) elvonulás (18) emmi (5) english (109) ensz (11) érdekvédelem (416) erzsébetváros (2) esemény (318) espanol (2) étel (5) európai lakhatási hálózat (11) európai unió (19) európai unió bírósága (1) fagyhalál (9) feantsa (12) fedél nélkül (9) ferencváros (58) FocusE15 (1) fogyatékkal élők (10) food not bombs (1) fotózás és aktivizmus (3) főváros (82) francais (4) franciaország (11) goldenblog (2) Görögország (2) guberálás (4) gyerekek kilakoltatása (38) gyermekelvétel (53) gyógyszergyári út (8) győzelem (31) habitat for humanity (12) hajléktalan ellátás (135) halottak napja (5) HaNEM (90) hatósági zaklatás (23) házfoglalás (25) hegyvidék (4) helsinki bizottság (1) Hollandia (1) hős utca (6) humán platform (9) igazoltatás (31) India (1) Írország (4) Japán (2) járókelő (1) józsefváros (84) józsef attila (2) karácsony (14) Kásler Miklós (1) kassák múzeum (5) kecskemét (2) kék (2) kenyszi (17) képzés (43) kilakoltatás (230) kilakoltatás naplók (4) kiléptető lakások (2) kisokos (11) kispest (12) kőbánya (77) koldulás (5) költészet (26) költözés (1) konferencia (34) koppány utca (10) kórház (1) korona (7) köszönet (18) közélet iskolája (4) közérdekű adatigénylés (20) közmunkás mozgalom (1) közösség (82) köztér (84) közterület felügyelet (8) közvécé (2) kunyhóbontás (130) lakásmenet (41) lakcím (60) lakcím naplók (17) lakhatás (383) lakhatáshoz való jog (28) lakhatási platform (2) lakhatási válság (53) lakok (1) lélek program (2) Lengyelország (4) lisszabon (1) lmbtq (12) lmp (16) lomtanalítás (1) március 15 (3) média (213) megemlékezés (30) megoldás (38) menekültek (15) menhely alapítvány (3) mentők (15) mérce (1) migszol (12) Miskolc (5) mszp (4) munkaügy (6) művészet (32) muzsikus rádió (150) Nagy Britannia (6) NANE (3) Németország (9) nemzetközi (176) nemzetközi dokumentumok (12) nem szegényeknek való vidék (1) nigéria (1) noszlopy utca (6) nyílt levél (95) nyíregyháza (2) október 23 (8) Olaszország (1) ombudsman (13) önkéntesség (17) pápa (5) Párbeszéd Magyarországért (1) parlament (9) Pécs (35) Pesterzsébet (1) picture the homeless (8) polgári engedetlenség (46) portrék (61) Portugália (2) portugues (2) Rákosmente (7) Rákospalota (5) rehab cm (2) rendhagyó osztályfőnöki óra (22) rendőrség (54) részvételi akciókutatás (29) romák (7) Románia (2) sajókaza (2) Schlauch-progam (6) segély (10) sherwood (19) Sierra Leone (3) Spanyolország (1) stopkilakoltatás (2) Svédország (1) szeged (1) szegénységellenes hálózat (4) szégyenkordon (6) székesfehérvár (3) szemüveg (9) Szenegál (1) Szlovákia (1) Szlovénia (2) szociális bérlakás (8) szociális építőtábor (8) szociális munka (13) szociális temetés (1) szolidaritás (117) születésnap (19) támogatás (22) tapasztalati szakértő (7) társadalombiztosítás (1) tasz (17) tb (1) tek (2) terebesi erdő (28) Terézváros (1) Thaiföld (2) Törökország (2) Törökszentmiklós (1) törvénymódosítás (1) tüntetés (194) üdvhadsereg (4) újbuda (11) újpest (9) új blogfelület (1) üres házak (77) utcajogász (37) Utcáról lakásba egyesület (9) utca és jog (37) vác (1) Vajdahunyad utca (3) választások (40) választás 2014 (5) választás 2018 (6) vallás (6) van esély (1) városhoz való jog (10) vaskapu utca (2) vécé (1) Veresegyház (1) videó (217) wc (53) XV. kerület (1) zöld pók (2) zugló (40) Címkefelhő

Nemzetközi kitekintés: Szociális bérlakás-rendszer Franciaországban

szoc3.jpgFranciaországban a lakáspolitika a második világháború óta fontos helyet foglal el a közpolitikák között, és számos dimenziója van a lakbértámogatástól az ingatlanbefektetések szabályozásán és a kedvezményes/irányított hiteleken át a bérleti díj maximalizálásáig. A szociális bérlakás-szektor ennek a kiterjedt lakáspolitikának csak az egyik, ám nagyon fontos eleme. A francia politikai gondolkodásban a lakhatás ügye három szempontból is kétségbe vonhatatlanul közügynek számít: társadalmi (hiszen mindenkinek alapvető szükséglete, a lakás a társadalom működésének egyik alapköve), gazdasági (az építőipar a gazdaság egyik legnagyobb tőkét mozgató szektora, és az egyes háztartások is a lakásra költenek a legtöbbet, aminek a pénzügyi piacokra is hatása van), és az épített környezeti/városi (az épületek alapvetően meghatározzák egy város kinézetét, működésmódját).

A szociális bérlakások rendszere

A jelenlegi rendszer a második világháború utáni nagy lakáshiányra adott politikai válaszként alakult ki. A modell azon alapul, hogy a szociális bérlakásokat cégek építik (bailleurs sociaux, vagyis szociális bérbeadó szervezetek), akik ingatlanbefektetőként működnek, tehát profitot termelnek és egymással versenyben állnak, viszont a működésük törvényileg szorosan szabályozott. Ha például egy önkormányzat szociális bérlakásokat szeretne építeni, a megvalósításért (melynek kereteit részletesen meghatározza) versenyezteti a szociális bérbeadó szervezeteket. A nyertes szervezet a kivitelezés nagy részét a Caisse des Dépots kedvezményes hiteleiből fedezi. A Caisse des Dépots a parlament felügyelete alatt álló pénzügyi szervezet, mely a közügyekhez kapcsolódó pénzügyi alapokat kezeli (a szociális bérlakásokon kívül ide tartozik például a nyugdíjalap is). A felépült lakásokat csak törvényileg meghatározott bérleti díjért adhatják ki, a bérlők kiválasztását pedig egy vegyes bizottság végzi, melyben a bérlőszervezet képviselőin kívül jelen vannak annak részvényesei, illetve az önkormányzati és állami szervek képviselői is. Bárki jelentkezhet szociális bérlakásért, aki a meghatározott jövedelmi plafonnál kevesebbet keres, és Franciaországban tartózkodásának jogi státusza rendezett. A kérelmek elbírálása beérkezési sorrendben zajlik. A lakások folyamatos kiadásáról és fenntartásáról ezután a bérlőszervezet gondoskodik.

Több más nyugat-európai országban is hasonló elven épülnek a szociális bérlakások: nem közvetlenül az önkormányzatokra hárul az építés és fenntartás költsége, viszont mégis megtartják a jogot, hogy meghatározzák a helyi lakás- és fejlesztési politikát. Ez alapvetően más, mint a magyar rendszer, ahol az önkormányzatok számára a szociális bérlakások fenntartása szinte kizárólag teherként jelenik meg, ezért minél inkább meg akarnak tőlük szabadulni. A franciaországihoz hasonló konstrukció létrehozása elképzelhető lenne Magyarországon is, ehhez leginkább két dologra lenne szükség: egyrészt olyan pénzügyi intézményre, mely szociális bérlakások építéséhez kedvezményes hiteleket nyújt, másrészt pedig a szociális bérbeadó szervezetek létrehozásának törvényi kereteire. Ez a rendszer nem mond ellent a piaci logikának sem, hiszen a lakásépítés alapvetően a tőkebefektetés egy fontos formája. Nem véletlen, hogy a válság hatására Franciaországban több nagy ingatlanbefektető cég is elkezdett szociális bérlakás-fejlesztéssel foglalkozni. Fokozott figyelmet kell viszont fordítani a bérbeadó szervezetek működésének és a bérleti díjak szabályozására, hiszen enélkül a bérlőszervezetek hajlamosak lehetnek a profittermelés szempontját előnyben részesíteni.

szoc2.jpgFranciaországban a finanszírozásban a Caisse des Dépots hitelein kívül kisebb részben közreműködnek még az önkormányzatok és az állam, illetve a bérbeadó szervezet is befektet saját tőkét. Ezen kívül a finanszírozás és döntéshozatal fontos elemét jelenti még az ún. 1% logement („1% lakás”). A minimum húsz alkalmazottal rendelkező cégek az összes alkalmazott fizetésének megfelelő összeg 1%-át lakhatási ügyekre kell, hogy fordítsák. Ez általában ezzel foglalkozó alapokon (1%-gyűjtő szervezeteken) keresztül történik, akik aztán az összegyűlt tőkét egy-egy szociális bérbeadó szervezetbe fektetik. A befizetett pénz arányában a cég bele tud szólni az adott bérbeadó szervezet stratégiájába. A konstrukció célja, hogy a cégek közvetett módon részt vállaljanak alkalmazottaik lakhatási helyzetének megoldásában.

A rendszer fontos jellemzője az univerzalitásra való törekvés. A háború utáni francia politika célja a keleti blokk országaihoz hasonlóan az volt, hogy mindenkinek méltó lakhatást biztosítson. A városok szélén újonnan épülő – a mi lakótelepeinkre kísértetiesen hasonlító – bérlakástömbök a társadalmi keveredés modernista utópiáját voltak hivatottak megvalósítani. Ez az oka annak, hogy a szociális lakásra jogosultakat meghatározó jövedelmi plafon olyan magasan van meghatározva, hogy a francia társadalom 60%-a megfelel a kritériumoknak. Az univerzális modell elve szép, viszont gyakorlati megvalósításának nagy hiányossága is jól megmutatkozik a francia példán keresztül: mivel a szociális bérlakások sohasem tették ki a lakásállomány 60%-át, a várólisták nagyon hosszúak, és a bérlőszervezetek megtehetik, hogy nem a legszegényebbeket választják be. Noha az ilyen jellegű diszkriminációt nagyjából lehetetlen felmérni, ennek lehetőségeit is igyekeznek törvényileg korlátozni – különösebb siker nélkül.

A lakhatási mozgalmak által leggyakrabban megfogalmazott kritika arra vonatkozik, hogy a szociális bérlakások nem a valójában szegényeknek épülnek. Ezt a kritikát azonban nem teljesen támasztják alá a statisztikák, hiszen a szociális bérlakásban élők egyharmada a társadalom legszegényebb 20%-ához tartozik, és több, mint 60%-uk a legszegényebb 40%-hoz tartozik (a szegények aránya a szociális bérlakásokban 1992 óta fokozatosan nő). Ezzel együtt, ezek a számok egyrészt nem mutatják a területi igazságtalanságokat: a városszéli paneltömbökben az utóbbi évtizedekben kialakuló szociális bérlakás-gettókat nagyrészt az alacsony jövedelmű, jellemzően nem-fehér bérlők lakják, és ők azok, akik általában egyre rosszabb helyekre szorulnak a szociális lakástömb-rehabilitációk során. Másrészt pedig nincsenek benne a statisztikában a papír nélküli bevándorlók sem, akiknek a száma (és gazdasági szerepe) igen jelentős Franciaországban. Ők nem is pályázhatnak szociális bérlakásra, és gyakran túlzsúfolt, nagyon rossz állapotú lakásokban élnek, melyek kiadása körül egyfajta lakás-uzsora rendszer is működik. Végül, a várakozás hosszúsága és az adminisztratív-bürokratikus akadályok miatt a gazdaságilag legsérülékenyebb csoportok tagjai közül sokan valóban nem jutnak el soha a szociális bérlakásig.

DALO

Az univerzalista modell hátrányainak ellensúlyozására, és a ’90-es évektől ismét súlyosbodó lakhatási válság (és ennek nyomán mutatkozó társadalmi-politikai nyomás) hatására 2007-ben törvényt hoztak a kikényszeríthető lakhatáshoz való jogról (DALO = droit au logement opposable). A DALO lényege, hogy a különösen sérülékeny társadalmi csoportok (kisgyerekesek, egyedülálló szülők, nagyon kevés jövedelemből élők, utcán élők, stb) elsőbbségi eljárással kaphatnak lakást, és erre való jogukat bírósági eljárás során ki is kényszeríthetik. Noha a cél a prioritások felállítása lett volna, még a DALO-jogosultak köre is olyan széles, hogy a túlterhelt lakáspiacokkal rendelkező városokban hosszú évekig kell várakozni, mivel nincsen megfelelő mennyiségű lakás a „DALO-állományban”.

szoc.jpgAnnak ellenére, hogy a DALO-jogosultak egyik körét az utcán élők teszik ki, a hajléktalan-ellátás és szociális bérlakás-rendszer közötti átjárás meglehetősen gyenge. Az első „sürgősségi szállásokat” 1984-ben nyitották, majd az utcai szociális munkát végző és több szállót üzemeltető SamuSocial-t 1993-ban alapították, vagyis a hajléktalan-ellátás nagyjából ugyanakkor alakult ki Franciaországban, mint nálunk. Ennek oka elsősorban az, hogy az 1970-es évektől Nyugat-Európában zajló gazdasági átalakulás a kelet-európai rendszerváltásokhoz hasonló társadalmi folyamatokat indított be: kialakult egy újfajta városi szegénység, a tartósan kirekesztetteknek egy új társadalmi csoportja. Az utcai hajléktalanság egyre súlyosbodó jelenségére reagálva alakult ki tehát a 90-es évek elején a hajléktalan-ellátás intézményrendszere, melynek fokozatosan megjelentek a magyarországihoz hasonló szektorai (éjszakai menedékhely, átmeneti szálló, női menedékhely, stb).

A 90-es évek végétől és a 2000-es évek elejétől egyre nyilvánvalóbbá váltak ennek az ellátási formának a hiányosságai, részben az akadémiai illetve kormányzati szereplők megnyilvánulásainak, részben pedig politikai mozgalmak hatására. Ennek eredményeként 2007-ben bevezették a PARSA elnevezésű rendeletcsomagot („megerősített akcióterv a hajléktalanokért”), mely kimondta, hogy szállóról nem lehet utcára „kilakoltatni” (szálláshoz való jog), valamint javítani akarta a szállók körülményeit, és megerősíteni a szociális lakásszektor felé való kimenetet. Ezt erősítették pár hónappal később a DALO-rendelet vonatkozó részei is. Mindennek ellenére a hajléktalan-ellátás és a szociális bérlakás-szektor még mindig két egymástól teljesen elszakadt terület. Összességében tehát a DALO ellenére, valószínűleg Franciaországban sem lényegesen könnyebb kijutni a hajléktalanságból, mint Magyarországon, viszont két fontos különbség mégis van: egyrészt több intézmény létezik a hajléktalanság megelőzésére, másrészt pedig a hajléktalan-ellátásban elsődleges cél, hogy erősítsék a lakásba jutás lehetőségeit.

SRU, 20%

Fontos még megjegyezni a területi egyenlőség szempontját, hiszen a francia republikánus modell általában törekszik az egyenlő egyéni jogokra és a területi egyenlőségre. Ennek megnyilvánulása a szociális bérlakás-rendszerben a 2000-es ún. SRU (Solidarité et Renouvellement Urbains, vagyis „Városi Szolidaritás és Megújulás”) törvény. Ennek egyik eleme, hogy az ötvenezernél nagyobb népességű agglomerációs területekhez tartozó városokban minimum 20% kell, hogy legyen a szociális bérlakások aránya. Amíg ezt az arányt nem érik el, a városoknak büntetést kell fizetniük. Noha ez a törvény fontos célt tűz ki maga elé, több ok miatt sem feltétlenül sikeres. Nehézség például, hogy a büntetés mértéke nem elég magas ahhoz, hogy a gazdag településeket szociális bérlakások építésére kényszerítse. Az SRU további hiányossága, hogy nem pontosítja, milyen típusú szociális bérlakásokat kell építeni, és a 20% akár a legfelső kategóriás (már-már piaci árú) lakásokkal is feltölthető lenne.

A szociális bérlakások sokszereplős folyamatok és bonyolult érdekegyeztetések eredményeiként épülnek Franciaországban. A megfelelő pénzügyi, intézményi és törvényi keretek biztosítása elsősorban a kormányzati szintű politikai akaraton múlik. A francia politikai életben a szociális bérlakások témája hullámokban bukkan fel annak megfelelően, hogy mennyire erőteljesen tematizálódik éppen a lakhatási válság. A bérbeadó szervezetek valódi szociális elkötelezettsége sokszor megkérdőjelezhető, és a jelenlegi rendszernek sok hiányossága van (elsősorban a hozzáférhetőség tekintetében). Tagadhatatlan viszont, hogy a szociális bérlakás-szektor folyamatosan bővül – országosan a szociális bérlakások aránya 1970 és 2006 között 9,5-ről 17%-ra nőtt – és megkerülhetetlen szerepet játszik a francia városok politikai és gazdasági életében.

Elsődleges források:
-    Jean-Claude Driant: Les politiques du logement en France, La Documentation Française, 2009.
-    Ile-de-France régió szociális bérbeadó szervezeteinek szövetségénél 2012 tavaszán végzett gyakorlat személyes tapasztalatai.

2012. szeptember 24.                                                                                                                           Pósfai Zsuzsi

2012.09.27. 06:00 • 1 komment Címkék: franciaország megoldás nemzetközi
 
 
süti beállítások módosítása